| |
|||||||||||||||||||
Budapesten születtem, szüleim elsõ gyermekeként. Azóta már megbánták.:-)) Az általános iskola elvégzése után szakközépiskolába kezdtem járni, ahonnan másfél év után elutasítottak rossz magaviseletem miatt. Az ezt követõ 9 évben voltam táviratkézbesítõgépkocsivezetõ, sorkatona, traktoros, segédmunkás, majd gyermekfotó üzletkötõ lettem, amolyan "házaló" fajta. 1993.-ban leköltöztem szombathelyre, hogy az ottani piacot is kiaknázzam, de 1995.-ben már nem ment annyira ez az üzletág, ezért át kellett nyergelnem valami másra. Miután közben egy-két báli zenekarban is zenéltem, mint dobos, meglepõdve figyeltem meg, hogy a vidéki fiatalok mennyire felszabadulan tombolnak, a mulatós nótákra. Ekkor jött az az ötletem, hogy meg kéne próbálnom "frissíteni" ezeket a dalokat. Meg is próbáltam, és ez 1995.-ben, "Technónák 1. címmel megjelent egy szombathelyi magánkiadó gondozásában. De sajnos nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket, ugyanis korszerûtlen volt a hangszerelése. Sebaj, gondoltam, és vonattal leutaztam Zalaegerszegre, mert hallottam, hogy van egy zenekar, ahol nagyon profi a szintetizátoros. Ugyan nem tudtam semmit róla, de megtaláltam. Õt Szabó Péternek hívják, és a "Bye bye lány" c. lemezig õ csinálta nekem (nekünk) a zenei alapokat. Szóval akkor, 1996.-ban megjelent a "Technóták 2." a Kadencia kiadónál, amin a "Kék a szeme" c. dal volt a legnagyobb siker. Ezen sikerek után megjelent a "Technóták 3." 1997. végén, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. 1998.-ban viszont megcsináltuk a "Technóták 4."-et (hosszú, fekete haj, úgy szeretem a rányimat, stb.), ami minden addigi sikerünket felülmúlta! Rengeteg nagyon jó fellépésem volt, viszont a sok cigi hatására eléggé megkopott az énekhangom, így a következõ lemez felénekléséhez felkértem Benyó Mikit, az egykori Tekknõ együttes énekesét, akivel idõközben jó barátságba kerültünk. Szerencsére 3 hónapi vívódás után igent mondott, ráadásul ez a lemez már a Warner-Magneoton kiadónál jelenhetett meg 2000 februárjában "Bye, bye lány" címmel, mely decemberben aranylemez lett, 2002. júniusára pedig platina. 2001. Október 8.-án megjelent várva-várt új albumunk, a "Táncolj cigánylány". Az album érdekessége, hogy korábbi hangszerelõnk, Szabó Peti - más jellegû elfoglaltságai miatt - nem tudta vállalni ezt a lemezünket, viszont az õ ajánlásával találtunk rá egy nagyon tehetséges emberre, Horváth Zsoltra, akinek "Zs-sound" néven stúdiója van körmenden. Az ezt követő albumok hangszerelése neki köszönhetõ. Na és többek között az újabb és újabb arany, - és platinalemezek is...
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| |