| |
|||||||||||||||||||
1971. nyarán születtem egy poros kisvárosban, Budapesten. Már születésen pillanatában tudtam, hogy nagy jövõ áll elõttem. Finommechanikai mûszerész szakon végeztem. 1987-ben jelentkeztem dobosnak a SZYA együttesbe, ahol aztán félreértésbõl énekes lettem. A zenekar viszonylagos sikerrel mûködött 1991-ig aztán kiléptem, mert Zoltán Erika turnéján voltam a zenekar tagja 1 évig. Utána kemény 1 hónap katonaság (na, azok voltak a nehéz idõk!!!) Aztán jöttek ismét a SZYA-val a lemezkiadókhoz való futkosások, szokás szerint, és a MUSIC DOME kiadó meg is jelentette bakelitlemezen a "HMM, DE CIKI" c. dalunkat. Jöttek a fellépések, '95-ig kb. 200 darab. 1995-ben
épp stúdióban voltunk, és egy új
lemezanyagon dolgoztunk Rétfalvi Attilával, (a TEKKNÕ
másik tagja) mikor is jókedvemből kifolyólag
mulatósan kezdtem el énekelni a "Jaj, de jó,
jaj, de finom" kezdetû nótát ( bár
akkor még nem volt szövege). Ekkor támadt az ötletünk,
hogy roma zenészeket kell hívni, és népi
hangszereket is bele kell venni. És lőn… Rengeteg fellépésünk volt '95-'96-ban, alig győztük, aztán '99-re kezdett lecsillapodni. Közben jó barátságba kerültem az MC. HAWER nevû egyeddel, aki felvetette, hogy próbáljuk meg együtt. én akkor pont váltani akartam a dance mûfaj irányába, de rájöttem, hogy nem tudnám olyan hitelesen csinálni, mint a mulatós zenét, ezért igent mondtam. Mint utólag kiderült jól döntöttem, hiszen azóta már számos arany és platinalemezt tudhatunk magunkénak!
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| |